Felszálltam a buszra, és egy kedves fiatalember azonnal készségesen beljebb húzódott a dupla ülésen, hogy le tudjak ülni. Megköszöntem, helyet foglaltam és belemerültem az újságomba. Legközelebb akkor kaptam fel a fejemet, amikor a mellettem ülő, konszolidált fiatalember halk, de tisztán csengő hangon megszólalt: „Nem tőlünk kellene kérnie a jegyeket.” Természetesen egy BKV-ellenőr állt mellettünk.
Már megint egy bliccelő, aki megpróbálja kimagyarázni magát – futott át a gondolat az agyamon, és kotorászni kezdtem a bérletem után. Ám a fiatalember – meglepő fordulattal – így folytatta: „Hanem azoktól, ott.” És a fejével hátrafelé biccentett.
Mindketten hátrafordultunk. A busz végében, az ajtónál három cigány állt, két nő és egy férfi, akiknek szemmel láthatóan hirtelen kedvük támadt a következő megállónál leszállni.
A fiatalember nyilván érezte, hogy még tartozik az indoklással a kissé értetlenül álló ellenőrnek:
„Koszosak, büdösek és hangosak. A legszívesebben lelőném őket.”
És közben olyan őszinte és nyílt tekintetettel nézett az ellenőr szemébe, mint Boka, amikor azt mondja: Fiúk, megvédjük a grundot!
„Nekem mindenkitől el kell kérnem a jegyét” – mondta tétován az ellenőr.
„Félre ne értse, nekem van bérletem” – folytatta a fiatalember, és már nyújtotta is az ellenőr felé a bizonyítékot.
Az ellenőr látható zavarral forgatta a dokumentumot, majd visszaadta tulajdonosának. A fiatalember, hogy oldja a feszültséget, rámosolygott és bizalmas hangon hozzátette:
„Persze tudom, hogy nem maguk tehetnek róla. A vezetés a hibás.”
Az ellenőr önkéntelenül is a buszvezető felé pillantott. A busz időközben megállt, a cigányok leszálltak, az ellenőr, láthatóan megkönnyebbülve, továbblépett.
A következő megállónál a fiatalember, miután udvariasan megkért, hogy engedjem ki, maga is leszállt. Mellettem ott maradt egy üres hely: tiszta volt, szagtalan és csendes.
Utolsó kommentek