selmeczibb
A szórakozóhelyek mellékhelyiségei többet árulnak el egy adott korról, mint hosszú beszélgetések a társadalmi vagy kulturális rétegződésekről, átrendeződésekről.
Az illemhelyek dizájnja többnyire a klubok, sörözők, éttermek stílusához illeszkedik, persze kivételek mindig akadnak…
A Madách sétány végén elhelyezkedő 400 modern kocsma, piros-fekete plafonnal, ezüstszínű csövekkel, falra festett gömbvázakkal.
A női mosdóban folytatódik a motívum, a gömbvázak visszaköszönnek a világosbarna csempén. A belsőépítészek a tükröt és a mosdókagylókat is karikaformában tartották, egyetlen kagylónál nem sikerült, talán kifogyott az áruház raktárkészlete. A mosdókat a tükör keretének színére pácolt fapolcok kötik össze, szóval meglepően egységes és elegáns összhatás jött létre. A középső tükörben egyszerre látszódnak a vécéajtók és az oldalsó falitükör, így minden oldalról belőhetjük szétzilálódott frizuránkat.
Érződik, hogy női kéz tervezte.
A férfi árnyékszéknél azonban a lelkesedés alábbhagyott, a tér is kisebb, a falakat pedig egyszerűen alul bordóra, felül krémszínűre festették. Igaz, a férfiak általában kevesebb időt töltenek a helyiségben, többnyire csak funkciójának megfelelően használják, aztán dolguk végeztével távoznak. Nem beszélik meg rég nem látott cimborájukkal, hogy miért nem köszönt nekik a Kis Pista, aki ugyan már másfél éve nem, de most különösen; vagy ki az az úriember, akivel immáron egy órája beszélgetnek, de még mindig nem jöttek rá, hogy ismerik-e egyáltalán.
A hely specialitása a közös előtér, ahol a férfi és női versenyzők diszkréten rendezhetik ügyes-bajos dolgaikat egy széles tükör alatti könyöklőre támaszkodva, távol a tömeg vizsla tekintetétől.
A mellékhelyiségek igazi bukéját azonban a falfirkák adják. A vécéfirkák a pompeji lupanárok falfelirataiból indultak, ahol a férfiak írásos nyomot is hagytak maguk után. Néhányan kedvesükről írtak, mint Vibius Restitutus, aki „egyedül aludt itt, miközben Urbanáért emésztette a vágy”, mások a bordélyban szerzett tapasztalataikat osztották meg férfitársaikkal: „Rufa, legyen az élet olyan kegyes hozzád, mint amilyen jól szopsz”. Nők ritkán véstek a falakra, de akik mégis megtették, kizárólag a nyilvános házak lakói közül kerültek ki, akárcsak Euplia, aki „jóképű férfiak ezreivel fordult meg itt”.
A megváltozott nemi szerepeket mi sem érzékelteti jobban, mint hogy a 400 kabinjaiban a férfiak rajzoltak szívecskéket a falra, biztatva magukat („jólesz” – hogy mi, azt örök homály fedi) vagy filozofáltak: „Hogy ki vagy… ezt az ajándékot az élet adta neked! Hogy kivé válsz… ezt az ajándékot te adod az életnek!” (magyar fordításban).
A nőiben azonban merészebb feliratok tarkállanak: „hagyd, hogy ő bizonyítsa be, akar” (egy fiú tanácsa barátnőinek, eredetileg angolul), „hú, mennyire berúgtam”. A kedvencem mégis két lány levelezése: az első a falon üzente, hogy „nyuszit kaptam be”, mire a következő válasz érkezett: „én szoptam először itt 2011-ben”.
Úgy tűnik, a régen szigorúan a nyilvánosházak leányait megillető szerelmi szólásszabadság begyűrűzött az úrinők körébe is. Ma már nem szégyen kiteregetni kevésbé nett kalandjaink titkait sem, legalábbis hölgytársaságban. A férfiaknak csak a fennhangon kérkedés maradt.
selmeczibb
Utolsó kommentek