411 évvel ezelőtt, 1600. február 17-én égették meg Giordano Brunót. A Szent Hivatal – ilyen helyzetekben szokásos – eufemisztikus szövege így hangzott: „vére ne folyjék”. Azaz nem volt szó véres halálról, hanem csak arról, hogy kivágták a nyelvét, nehogy a vérpadon még lázíthassa a népet, utána pedig annak rendje és módja szerint megégették, Rómában, a Virágok terén, a Campo dei Fiorin, ahol ma Bruno szobra áll, melynek tövénél a dílerek hasist árulnak a turistáknak.

De vajon miért is égették meg Brunót? Eretnek volt a dominikánus szerzetes (Isten kutyája - Domini canis), aki azt tanította, hogy nem egy, hanem végtelenül sok világ létezik, aki szerint Szűz Mária – mert szűz volt – nem szülhette meg Jézust, s aki nem is annyira a tanításaival lett népszerű korabeli „értelmiségi” körökben, hanem azzal, hogy birtokában volt egy különleges mágikus tudásnak, amelyet alkalmasint tanított is: a memória tudományának (l'arte della memoria). Bruno szerint minél több mindent memorizálunk, annál több mindent leszünk képesek memorizálni.

A római tárgyaláson Bruno azt mondta bíráinak: „jobban féltek ti éntőlem, mint én bármiféle ítélettől”. Talán így is van. Bruno nevét ma mindenki ismeri, azt azonban, hogy a Vatikán részéről éppen Roberto Bellarminónak hívták azt az embert, aki éveken át kihallgatta, csak azért tudjuk, mert történetesen ugyanez a Bellarmino bíboros hallgatta ki Galileit is. Tudjuk: míg Galilei visszavonta inkriminált tanait, így megmenekült a máglyahaláltól, Bruno nem vonta vissza a nézeteit, meg is égették.

Portugálul auto-da-fénak, vagyis hitből való cselekedetnek nevezték azt az aktust, amikor valakit, aki a hatalom nézeteitől különböző dolgokat hirdet, büntetésül máglyán megégetnek. Brunót 1593-ban adta ki a velencei inkvizíció a rómainak, vagyis több mint hét évig tartott a pöre. Eretneknek mondták ki számos súlyos bűnben: olyasmiket vallott például, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva, hogy a csillagok távoli napok, hogy Jézus nem volt megváltó, csak ügyes varázsló, hogy a lelkek testből testbe vándorolnak – vagyis csupa-csupa olyasmit, amit ma ez vagy az a tudomány, ez vagy az a vallás szabadon vélhet, illetve hirdethet.

De tényleg: miért is kell egy filozófust halálra ítélni és kivégezni? Mi a baj a filozófusokkal? Az, hogy a saját nézeteiket hirdetik? Hogy csak a lelkiismeretüknek tartoznak számadással? Sem Giordano Bruno idejében, sem korábban, Szókratész halálra ítélésekor, i. e. 399-ben Athénban, nem volt még elszámoltatási kormánybiztos – de volt hatalom, amely elítélhetett egy filozófust azért, mert a saját feje után ment, amikor gondolkodásra adta azt.