Médiajogászok eddig értetlenül álltak a Fidesz állítása előtt, miszerint az új magyar médiatörvénynek nincs olyan fontos pontja, amely ne lenne megtalálható más európai uniós tagállamok jogszabályaiban, nincsenek benne olyan paragrafusok, amilyenek ne szerepelnének más uniós országok hasonló törvényeiben. Az elhúzódó forráskutatás azonban végül eredménnyel járt, egy madridi könyvtárból előkerült a médiatörvény európai mintája:

Francisco Franco Bahamonde államfő törvényerejű rendelete a sajtóról

(1938. április 22.)

(Részlet a preambulumból)

Az új állam régi elgondolásainak egyike, hogy a legsürgősebben ellenőrzése alá vonja a sajtót. Miközben a csatamezőkön folyik a küzdelem olyan elvek ellen, amelyek az agónia szélére sodorták a Hazát, nem maradhat fenn olyan rendszer, amely tovább tűrné ennek a „negyedik hatalmi ágnak” a létezését, amelynek létét elvitathatatlanná akarták tenni.

Mivel a sajtónak olyan fontos szerepet kell betöltenie, mint a Nemzet hangjának az Államhoz való közvetítése, valamint az Állam és a kormány rendelkezéseinek, iránymutatásainak a Nemzethez való továbbítása, továbbá mivel a sajtó a népi kultúra és mindenekelőtt a kollektív tudat alakításának döntő szerve, nem engedhető meg, hogy továbbra is az Államon kívül létezzen.

A történtek tanúi – akik ma azon munkálkodnak, hogy ismét az egységes, nagy és szabad nemzet rangjára emeljék Spanyolországot, s kiküszöböljék a károkat, amelyeket a demokratikus stílusban értelmezett szabadság okozott naponta az olvasók tömegeinek, akiket a szektaszellemű és nemzetellenes sajtó mérgezett (nem feledkezve meg természetesen arról a szektoráról, amely a Hazához való hűség vonalán tevékenykedett) – megértik annak a szükségességét, hogy olyan normákat fogalmazzunk meg, amelyek keretében az újság a nemzeti érdek állandó szolgálatában él.

Ezek az újságírás hagyományos, anakronisztikus koncepciójával egy másikat, időszerűbbet és pontosabbat állítanak szembe, amely kizárólag az igazságon és a felelősségtudaton alapul. Ennek a nemes eszmének kell áthatnia a sajtó egész tevékenységét, hogy lehetetlenné tegye a hírekkel és a híresztelésekkel való könnyed üzletelést, amely a közvéleményt tegnap még nyíltan be nem vallható indokok mozgatta kampányokkal vezette félre (…)

Ha íly módon kiragadjuk az újságírást a reakciós kapitalista klienscsoportok vagy a marxisták szolgaságából, akkor hirdethetjük meg valóságosan és ünnepélyesen a sajtó szabadságát. Ez a szabadság jogokból és kötelességekből tevődik össze, és sohasem torkollhat többé abba a demokratikus szabadosságba, amellyel el lehetett vitatni a Hazát és az Államot, merényletet követni el ellenük, és kinyilvánítani a hazugság, a megtévesztés és a rágalmazás jogát, mint Spanyolország lerombolásának módszeres eljárását, rejtett hatalmak óhajainak megfelelően.

(Részlet a törvény szövegéből)

1. cikkely: Az időszaki sajtó szervezése, felügyelete és ellenőrzése az Államra tartozik. Ebben az értelemben a sajtó irányítása miniszteri feladat, amelyet a Nemzeti Sajtószolgálat ruház rá.

2. cikkely: Az említett feladatok állami gyakorlásának jogkörei:

       1. Az újságok számának és terjedelmének megállapítása;

       2. Közreműködés vezető személyzetük kialakításában;

       3. Az újságíró-szakma szabályozása.

       4. A sajtó tevékenységének felügyelete.

       5. A cenzúra, amennyiben az újság nem kerül betiltásra.

       6. Minden egyéb tennivaló, amely ennek a törvénynek az első cikkelyéből következik.

Forrás: Ley de Prensa. In: María Carmen García-Nieto – Javier M. Donézar: Bases documentales de la España contemporánea. 10. köt. (La Guerra de España 1936–1939) Guadiana, Madrid, 1974. 367–372. o.