Mi ott voltunk a sajtószabadság-tüntetésen. Petőfi Sándornak nem volt akkora szerencséje, hogy a Nemzeti Múzeumnál tartott állami ünnepségen igazán jelen legyen: egy tizennégy strófás költeményéből az állami ünnepségen hat versszakot kicenzúráztak.
15-dik március, 1848 című versét Petőfi 1848. március 16-án írta, s most, március 15-én elszavalták a Nemzeti Múzeumnál tartott, fizetett statiszták által is megtapsolt ünnepségen. Mégpedig úgy, hogy belőle hat strófát, a negyedik után következő ötöt meg az utolsót kihúzták. A Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság közleményben magyarázta meg: "bizonyos műsorszámok nem teljes terjedelemben hangzottak el".
A hat kihúzott versszak közül öt:
Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.
Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.
Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!
Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.
És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!
Utolsó kommentek