Oszama bin Laden halott.
Vannak, akik ünnepelnek, a tőzsde szárnyal, lelkük rajta. Vannak, akik fenyegetőznek, bár ez aligha mutat nagy eltéréseket a korábbi, a Vezér halála előtti fenyegetőzésekhez képest: sírás-rívás és fogaknak csikorgatása, valamint tüzes pokol és pusztulás a menü most is.
Aligha van ma a világon olyan ember, aki birtokában van az írás-olvasás képességének, eléri a globális kommunikáció, és ne hallott volna az al-Kaida vezetőjéről. És ennek folyományaképp aligha van olyan, aki ne tudna valamilyen választ adni arra a kérdésre (természetesen neveltetésével, habitusával, világnézetével, meggyőződésével szoros összefüggésben), hogy a főterroristának/szabadságharcosnak "miért" kellett meghalnia. Ezek a lehetséges válaszok azonban szinte kivétel nélkül bin Laden, illetve az általa vezetett-pénzelt szervezet tevékenységével felelnek az okokat firtató kérdésre. És ezzel elfedik a "miért?" másik értelmezését, amit valahogy így fogalmazhatnánk meg: "Hogyan is történhet meg ilyesmi?" Tudjuk, Oszama bin Laden az Amerikai Egyesült Államok és az egész Nyugat (a demokratikus világ) ellensége volt, ami elég indok a halálhoz. De ne legyen percnyi kétségünk sem: ugyanez az Amerikai Egyesült Államok bármikor bárkire vonatkozóan talál olyan bizonyítékot, amely ezt igazolja (és ezzel együtt igazolja az eljárás — bármilyen, akár a halálos kimenetelű eljárás — jogosságát is).
Szóval, gondoljuk el: ül egy ember (aki gyakorlatilag bárki lehet, amint ez az elmúlt két elnöki periódusban bebizonyosult) valahol, mondjuk egy amerikai elnökről elnevezett városban, egy mésszel kipacsmagolt épület szokatlan alaprajzú szobájában, és gyakorlatilag azt ítél halálra, akit úri jókedve vagy fülbesúgóinak szándéka erre kijelöl. (És persze pribékjei nagyon jó hatásfokkal végre is hajtják a halálos ítéletet.) Azt is tudhatjuk, hogy ennek a fura szobának a lakója bármely ország ellen háborút hirdethet, akár minden valós ok nélkül is.
A kérdés, amelyet a fenti "miért" felvethet, végső soron ahhoz a dilemmához vezethet el minket, hogy a vélt vagy valós közjó érdekében célszerű-e (és ha igen, milyen kockázatokkal/garanciákkal) korlátlan jogkörrel, cselekvési lehetőséggel és felhatalmazással felszerelt intézményeket létrehoznunk és fenntartanunk.
És ha a válaszunk az igen felé hajlik, akkor máris ott találhatjuk magunkat annak a dilemmának a kellős közepében, hogy a Rossz, az emberi gonoszság elleni harc során nem marad más esélyünk, csak az, hogy ennek a felhatalmazásnak a kapcsán korlátlanul és feltétel nélkül bízzunk a Jóban, az emberi jó szándékban.
Utolsó kommentek