Ha az ember NATO-radart akar építeni, van néhány nélkülözhetetlen tudnivaló, amelyeket nem árt szem előtt tartani. Először is egy ilyen szerkezet értelemszerűen az adott szövetség  területéről kifelé "figyel", tehát minél beljebb esik az őt befogadó ország határától, annál több "haszontalan" terület esik a hatósugarába. Aztán arra is érdemes gondolni, hogy egy ilyen masinéria fő dolga a célterület teljességének megfigyelése. Így célszerű valamilyen magaslatra telepíteni, hiszen így lefelé is lát. Az azonban szinte egészen biztos, hogy ha valamiért mégis sík vidékre  telepítjük, semmiképpen sem célszerű magaslat mögé helyezni, épp a fenti, érthető okokból. És végül, de nem utolsósorban: a NATO-radart, ha már tagként vállaltuk annak  létesítését, akkor illik is felépíteni.

Nos akkor lássuk, hogy mindez hogyan is valósul meg a gyakorlatban — nálunk! (Bár gyanítom, hogy a sztorit már mindenki kívülről fújja.) Engedélyeztetési eljárás (nyilván magyar módra), tiltakozás (inkluzíve köztársasági elnök, aki,  lévén a hadsereg főparancsnoka is, saját maga ellen tiltakozott), új helyszín, népszavazás, új helyszín. Érdekes megfigyelni, hogy a fent leírtak alapján minél kevésbé volt alkalmas egy helyszín, annál lanyhább volt a tiltakozás, míg végül elértünk az országhatártól jócskán beljebb eső, síkvidéki, a Mecsek és a korábbi helyszínek által leárnyékolt Medinához.  (Talán kevésbé ismert tény, hogy igazából három radarról van szó, nagyjából megegyező paraméterekkel, és a trió másik két tagja már meg is épült az eredetileg kijelölt helyeken, különösebb építési kár, illetve érzékelhető ártalmas hatás nélkül.)

Ha a most Medina mellett megépítendő NATO-radart fejtetőre fordítva akkurátusan bekennénk vazelinnal, pont bele lehetne szuszakolni a Deák tér mellett a Gödörbe. Így egyszerre tűnne el két teljesen felesleges és értelmetlen muszáj-beruházás a közönség bámuló szeme elől. (Sajnálatos módon a Nemzeti így is a helyén maradna.)

Bár ha alaposabban belegondolok, jobb lesz ez így, hogy minden marad a helyén: így talán jobban szemet szúr a nézelődőknek az az ostobán pökhendi, rátarti hozzáállás, amelyiknek egy a lényege: "Mindegy, hogy  végül is mi és milyen minőségben épül fel, de mindenképpen nekünk kell felépítenünk, nem pedig nekik. Mert csak így hagyhatunk nyomot magunk után." És hogy miért lesz ez így jó? Mert így végre egyértelművé válik, hogy a tett akarása és mindenáron való keresztülerőltetése nem azonos a minőséggel. És ha ez idővel minél többek számára válik nyilvánvalóvá, azért talán a nagyobb ár sem túl nagy.