Waste Land - A szemét földjén
A dokumentumfilm egyben portréfilm Vik Munizról, aki az egyik legelismertebb kortárs képzőművész manapság az Egyesült Államokban (New York), valamint hulladékgyűjtögetők (catadores) egy csoportjáról, akik minden napjukat a világ legnagyobb szeméttelepén töltik, újrahasznosítható hulladék után kutatva.
A főszereplő művész - akár a filmkészítők, akik a Cidade de Deus (Isten Városa) című kultfilmet is jegyzik - Brazíliában, Sao Paolóban született, egy alsó középosztálybeli családban. Miután felépítette saját karrierjét, megpróbált visszaadni valamit a brazil nyomornegyedek közösségeinek abból, amit ő képes volt megteremteni.
A filmet a Rio de Janeiro szélén található - a napi beérkező szemétmennyiséget tekintve a világ legnagyobb szeméttelepén -, a Jardim Gramacho nevű szemétlerakón és a mellette felépült bádogváros (favela) területén forgatták. Az itt lakók a szeméttelepből élnek. 3 ezer ember - számozott láthatósági mellényben - naponta 200 tonna újrahasznosítható anyagot gyűjt össze, ami megfelel egy 400 ezres lakosú város napi szeméttermelésének. A munkával a gyűjtögetők átlagosan napi 20-25 USD körüli keresetre tesznek szert.
A sanyarú körülmények ellenére a catadorok elviselhetővé próbálják tenni ezt a munkát. A telepen saját büfét üzemeltetnek, a szemétből előtúrt napernyőkkel, bútorokkal berendezve, ahol üdítőt, kávét lehet inni, ha rövid szünetet tartanak, sőt egy nagy, kormos üstben marhapörköltet főznek szabad tűzön. Az ételeket, italokat a szeméttel együtt a teherautó-sofőrök hozzák a városi élelmiszerboltokból, többnyire lejárt vagy hamarosan lejáró szavatosságú termékeket. A szakácsnő büszkén mondja, hogy akkor is főz, ha esik az eső, mert itt nem éhezhet senki.
Roppant gyorsan, szakértelemmel válogatják ki az újrahasznosítható anyagokat a beérkező kukásautók által leborított hulladékból. Mindent tudnak a szemétről: papírt és üveget például nem gyűjtenek, mert azt borzasztóan alacsony áron veszik át, a műanyag tizedéért. Válogatás közben szórakoztatják magukat, elemzik a szemeteszsákok tartalmát. Az egyikből kipottyan egy cipő, a stílusából ítélve egy középkorú igazgatónőé lehetett - ez kimondottan középosztálybeli zsák, előkerül belőle még egy videoszalag meg egy Playboy előfizetési csekk is. Arrébb kisebb zsákok, „ez szegényeké” mondják, a szegények kisebb zsákokba rakják a szemetüket - „olyan szegények, hogy szemetük sincs”. Kiderül, hogy gyakran bukkannak holttestekre, a favelák között dúló háború bizonyítékaként, és megesik, hogy halott csecsemőt találnak. A gondosan szétválogatott hulladékért aztán az újrahasznosító cégek házhoz mennek, megveszik, majd teherautókon szállítják el az üzemeikbe.
Tiao Santos kezdeményezésével létrehoztak egy saját egyesületet, az ACAMJG-t (Assosiation of Recycling Pickers of Jardim Gramacho), tulajdonképpen egy civil szervezetet, amelyen keresztül folyhat az értékesítés. Abszurd módon ők azok, akik gyakran demonstrálnak közintézmények előtt, a polgármesteri hivatalnál, hogy a városvezetés teremtse meg a szelektív hulladékgyűjtés feltételeit. Tiao elmondja, hogy az egyesületük létrehozásakor rengetegen kritizálták őket, kinevették, elvetéltnek tartották az ötletet, mára azonban a favelában aszfaltozott út van, és szennyvízhálózatot építettek ki.
Az ACAMJG egyik elnökségi tagja Zumbi, aki Marat-ról, Nietzschéről, Macchiavelliről beszél, az ő hobbija a könyvek gyűjtögetése. Több ezer könyvet sikerült már a szemétből kimentenie, és azt tervezi, hogy egy közösségi könyvtárat hoz létre a településrészen. Megdöbbentő, ahogy teljesen iskolázatlan emberek lelkesen vallanak saját elkötelezettségükről és a környezetvédelem jelentőségéről, és hogy mennyire fontos lenne megértetni az emberekkel az újrahasznosítás, a komposztálás előnyeit. A legnagyobb félelmük, hogy ez az életmód egyre inkább a fiatalabb generációkhoz kötődik majd, hiszen az utcákon rengeteg, szemetet szedő gyereket lehet látni. Ezen mindenképpen változtatni kell, alternatívát kell adni a tanulásra, esélyt a kitörésre.
Vik irányítása mellett a gyűjtögetők több nagyméretű műalkotást, szemétképeket hoztak létre, amelyek saját magukat ábrázolják. Ezeket nemzetközi aukcióra bocsátották. Az ebből származó bevétel teljes egészében az ACAMJG mozgalomhoz került.
A képek 20-30 ezer GBP áron cseréltek gazdát darabonként, a később Brazíliában kiállított alkotások minden rekordot megdöntöttek, több mint egymillióan nézték meg, alig kevesebben, mint a Picasso retrospektív kiállítást. A képekkel összesen 250 ezer USD-t sikerült összegyűjteniük, s ennek köszönhetően az ACAMJG vehetett egy saját teherautót és más munkaeszközöket, valamint megnyithatta első oktatási központját és könyvtárát, 15 darabos számítógépparkkal. A brazil kormány bejelentette, hogy 2012-ben bezárja a Jardim Gramacho szeméttelepet, az ACAMJG a jövőben oktatással és képzéssel foglalkozik, hogy segítse a favelalakók átképzését.
A lemondásról, elszántságról, az álmokról, a közösség és a művészet erejéről szóló érzelmes film a dokumentumfilmek mezőnyében a földgáztermelésről szóló Gaslanddel, a pénzügyi válságot feldolgozó Inside Jobbal, a graffitiművész Banksy munkáit bemutató Exit Through the Giftshop című alkotással és az afganisztáni háborús témájú Restrepóval versenyezett az Oscar-díjért.
Hivatalos oldal:www.wastelandmovie.com/
A film imdb linkje: www.imdb.com/title/tt1268204/
Vik Muniz oldala: www.vikmuniz.net/
(W for Waste Land!)
Utolsó kommentek