Az az igazság, hogy március 21-én, az antirasszizmus és a víz világnapján négykor a Kossuth téren alig találtuk meg az általános antirasszista megmozdulásnak indult, de a gyöngyöspatai eseményekkel átitatódott tüntetést. Korábban is érkeztünk, de olyan kevesen is voltak. Nem csengett össze a két világnap, nem lehetett azt érezni, hogy bár fölül a gálya, azért a víz az úr. Azt lehetett érezni, hogy akik fent vannak a gályán, s nem rabok, hanem urak, bizony nem hallják meg a víz morajlását, de még a bakancsok masírozását sem! Vagy ha meghallják is (itt is mindenfelé csak urak: országház, minisztériumok, ügyészségek, bíróságok, rendőrségek stb. vannak), meg is magyarázzák: dehogyis van szó arról, hogy szélsőjobbos katonai (pardon: félkatonai) szervezetek 1600 (fél)katonája hetekig szervezetten terrorizálja egy falu romáit, s a rendőrség ezt nem akadályozza meg, a kormánynak és más hatalmon levőknek pedig nincsen elítélő szavuk! Dehogyis van erről szó. Ez itt egy polgári egyesület által előre bejelentett cigánybűnözés elleni, egyenruhásnak ugyan egyenruhás, de attól még békés demonstráció, amelyet a Kossuth tér túlzsúfoltsága miatt történetesen épp a gyöngyöspatai cigánysorra helyeztek ki.
Az antirasszista tüntetés szónokai közül a megmozdulást a facebookon kezdeményező Nagy Ildikó Emese (aki hangsúlyozta, hogy az ő személye nem számít) tűnt még a legderűlátóbbnak. Az bizonyos, hogy sem a falu romáinak kivándorlását kilátásba helyező Farkas János gyöngyöspatai vajda, sem a gyöngyöspataiak képviseletét ellátó Horváth Aladár, sem a tüntetés utolsó szónoka, Tamás Gáspár Miklós nem volt túl optimista. TGM azt mondta: szeretne biztató szavakat mondani, de nem tud; az elnyomottak nem szervezettek, csak számosan vannak; a helyzet lesújtó és reménytelen.
De közben hétágra sütött a nap! Kitört a tavasz! Talán nem is igaz, hogy nincsen remény.
Utolsó kommentek